S
A

A városban cirkál egy turistabusz, ami más, mint a többi. A fedélzetén sorsturisták ülnek. Sorsturisták, akik egy ablak mögül figyelnek, hallják, miről beszél a telefonáló járókelő, látják, mi történik vele, miután eltűnik egy kapualjban – ­­­­­­­tudják, hogy honnan jött, és hová megy, mindenhová pont jókor érkeznek. A nézők egy színházi utazás keretében, egy városban haladó buszról követik a valóság-díszletben játszódó történetet.

A szereplők szökésben vannak, szakítaniuk kell eddigi életükkel. Menekülés közben sorsfordító pillanatokat idéznek fel saját életük egyes epizódjaiból. Jelenetek tárulnak elénk, mintha egy mozifilm pergő képei elevenednének meg.
A Promenád busz utasait úgy kalauzoljuk végig a fikció világában, térben és időben, akár egy idegenvezető az utasait a városi látványosságok során.
A város nem csak díszlet, hanem szereplő is. Az utca valósága átszövi a cselekményt, így az előadás minden alkalommal más és más. Minden egyes előadásba szereplőként is bekapcsolódnak civil résztvevők, történeteiket a cselekmény részévé tesszük. A csatlakozó civilek személye, a történet egyes elemei, de még a helyszín is változhat.

Az előadást először Budapesten mutattuk be, majd budapesti, veszprémi és hollandiai körútja után 2017-ben elkészült egy új változat, új stábbal és forgatókönyvvel Baltimore-ban (USA) a Single Carrot Theatre színházzal való együttműködésnek köszönhetően, 2018-ban pedig létrehoztuk a Promenade: Albuquerque-t, az új-mexikói Q-Staff Theatre-rel együttműködésben.
A Promenád eredeti, budapesti változatát 57 alkalommal játszottuk.

alkotók, előadók:
Debreczeni Márton • Gold Bea • Julia Jakubowska • Kocsis Gábor
Nagy Csilla • Szabó Zola • Téri Gáspár • Tucker András • Vadas Zsófia Tamara • Dányi Viktória
alkotó munkatársak:
Goda Gábor • Sarah Günther
zene:
Tóth Szabolcs
További közreműködő:
FISCHER Balázs
producer:
Rácz Anikó
rendező munkatársa:
Téri Gáspár
produkciós asszisztens:
Varga Brigitta
rendező:
Boross Martin

A Promenád az Artus társulat és a STEREO Akt közös produkciójaként valósult meg.

A Promenád létrehozásában az alábbi szervezetek a partnereink:
PLACCC Fesztivál – az előadást júniusban a PLACCC Fesztiválon mutatjuk be. Az első PLACCC Fesztivál 2008-ban azért jött létre, hogy népszerűsítse a Magyarországon akkor még kevéssé ismert helyszínspecifikus művészetet. A kezdeti, főként külföldi résztvevőkkel megrendezett fesztiválok után az elmúlt néhány évben egyre több hazai alkotó mutatja be formabontó köztéri produkcióit a PLACCC-on.
IN SITU – A PLACCC Fesztivál az Európai Uniós IN SITU hálózat tagja. A 17 tagszervezet mindegyike köztéri színházi projekteket hoz létre, illetve mutat be. A Promenád az IN SITU hálózatban koprodukcióként támogatott előadás.
Műhely Alapítvány – Az előadás munkabemutatójára májusban kerül sor, amelyet az Alapítvány a Jardin d’Europe program keretében támogat.
TITÁNium Projekt – a Promenád májusi munkabemutatója része a FÜGE által kezdeményezett TITÁNium fesztiválnak.
A Promenád is része a MagNet Magyar Közösségi Bank KAP programjának kedvezményezetti körének. Köszönjük a támogatást! www.magnetbank.hu