ETIKETT, avagy A tökéletes ember

Az Etikettben a tökéletességre vadászunk. Bár nem elég tökéletesnek lenni, azt meg is kell tudni mutatni.
Boross Martint és Julia Jakubowska-t, két főhősünket úgy figyeljük meg, mintha egy terrárium üvegén belül léteznének. Egy titokzatos hang utasításait követjük, aki segít olyannak lennünk amilyenek szeretnénk, hogy mások lássanak és amilyennek magunkat szeretnénk látni – mint színész, mint nő és férfi, és mint ember. Csakhogy a hang gyakran tévútra viszi a potenciális tökéletes embereket.

Az Etikett egy színpadi természetfilm és divatbemutató, amely során kéjelgés, zabálás, toporzékolás és párviadal útján tanulunk rendesen szorongani, viselkedni, megfelelni – a legnagyobb szintű politikai korrektség és illendőség mellett.

Megfigyelt alanyaink szavát nem halljuk, csak a mozdulataikat látjuk. A hangtalan sírásukat, néma üvöltésüket. De nem maradunk le semmiről, mert a Pilóta gondoskodik rólunk és mindent hallhatóvá tesz számunkra a saját rádiós rendszerén, a nézők fejhallgatóján keresztül. De vajon biztos, hogy mindenki ugyanazt hallja?

„A STEREO AKT soha nem hagy pusztán nézni. Kérdez tőled. Vájkál benned. Cselekedtet. A Felülről az ibolyát előadásukban a halállal szembesített, a halállal, amiről nem szokás beszélni. Az Etikettben az ember mint ember voltunkból eredő tökéletlenségekről van szó, amelyeket a néző szerepébe bújva elrejtünk. A kérdések azonban előhozzák őket. A színház biztonságos közege semmivé lesz, a játék valósággá válik. Ettől lesz igazán izgalmas a helyzet.”
(Kiss Csaba, http://www.prae.hu/article/8992-lehull-az-alarc/)

„…ebből szeretne valamit megértetni velünk a STEREO Akt: kilépni, kiléptetni az alól a belső vagy épp felettes énünktől származó hang alól, amelyre aztán rámosolyogva megszülethet az egészséges távolságtartás a saját elvárásainktól, magunkra kényszerített szabályainktól.”
(Csatádi Gábor: http://www.potszekfoglalo.hu/2016/03/16/tokeletlen-tokeletesseg/)

„Társadalmi normák szerinti idea ellenében leplezi le a mindenkori ember mindenkori tökéletlenségét. Mégpedig úgy, hogy azt állítja, a tökéletes embert mutatja be, közben pedig folyamatosan mindennapi, hibára hajlamos, gyarló önmagunk képmásait láttatja” (Kovács Natália: Íme az ember, Élet és Irodalom)
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
A produkció cselekményét, jeleneteit és szövegeit egyedi koncepció alapján, a próbafolyamat során írtuk Jorgen Leth A tökéletes ember c. kisfilmje és Miriam Elia We Go to the Gallery c. könyve, valamint saját megfigyeléseink által inspirálva.