S
A

Egy csapat, színházból kiábrándult színész új hivatás után néz. Egy kiégést kezelő szanatóriumot nyitnak, ahol budapesti aktivistákat látnak vendégül.

❓ Úgy érzi, hogy szellemileg, érzelmileg, fizikailag kimerült a küzdelemben?
❓ Kiábrándult és elege van mindenből?
❓ Reménytelennek tűnik a változás?
➡️ Jöjjön el nyílt napunkra, hogy betekintést nyerjen a Remény Panzió mindennapjaiba!

A Panzió vendégei mind-mind egy igazságosabb, élhetőbb, jobb világért harcolnak, ki-ki a maga területén. De milyen áron? És kik ők? Korunk hősei, avagy provokátorai, netán unatkozó bolondjai?

A Remény Panzió egy dokumentarista előadás, amelynek fókuszában alulról jövő kezdeményezések képviselői állnak – a társadalom motorjai, akik gyakran a politika célkeresztjében találják magukat. Az ő motivációikkal, sikereikkel, kudarcaikkal foglalkozik a darab. Nem csupán személyes történeteik, de ők maguk is főszerepet kapnak az előadásban a társulat tagjai mellett.
Általuk próbálja a Panzió személyzete megérteni, hogy hol találni a reményt manapság, hogy egy napon maguk is újult erővel térhessenek vissza hétköznapi munkájukhoz: a színházhoz.

Emberi alapértékekért, és egy igazságosabb világért harcolnak, hisznek abban, hogy a változás lehetséges, és az ügyeikért sokszor a magánéletüket is feláldozzák. Gyakran dolgoznak bizonytalan munkakörülmények között soha véget nem érő küldetésük érdekében, ezért gyakran elfáradnak, kiégnek.Ezen jellemzés akár színházi alkotókra is illene, de helyettük aktivisták kapják a főszerepet a STEREO AKT produkciójában. Kik ők? Korunk hősei avagy deviáns, netán unatkozó bolondjai?

2022 őszén Tübingenben debütált az előadás eredeti formátuma, ahol a bemutatót követően további 8 alkalommal játsszuk azt a Zimmertheater Tübingen-ben, majd a 2022/2023-as színházi évad során megtartjuk az előadás magyar változatának előkészítését, próbafolyamatát, majd hazai bemutatóját is.

“A Hotel of Change emberi és tüzes előadás, amelyben megvan a forradalmi szív és bátorság, hogy kiálljon a radikális változásokért, hogy ne fogadjuk el a világot úgy, ahogy van.”
Tobias Hauser, Schwäbisches Tagblatt

“Hitelesség győzedelmeskedik, amelyet kíváncsiság és empátia jellemez. Ez oda vezet, hogy a szállodai vendégek [az aktivisták] valóban megnyílnak – a szálloda bárjában, a liftben, kertészkedés közben, a relaxációs gyakorlatok során vagy a beszélgető-csoportokban. (…) A színházcsinálókból áradó empátia viszi az estét. Világossá válik a művészet és az aktivizmus közötti kapcsolat”.
Christoph Ströhle, GEA

🟪🟪🟪

!FELHÍVÁS!
Budapest aktivistái, szükség van rátok!
Sok szeretettel vár titeket a Remény Panzió – a STEREO AKT aktivizmusról szóló dokumentumszínházi előadása.

Aktivista vagy?
Vagy csak tevékenyen részt veszel szűkebb és/vagy tágabb környezeted jobbá tételében?
Hiszel az alulról jövő kezdeményezésekben? Vagy már csak azokban hiszel?
Szívesen osztanád meg tudásodat, élményeidet, dilemmáidat egy kreatív közegben?

Csatlakozz hozzánk, és vegyél részt egy alkotófolyamatban, amelyben különböző területekről érkező aktivisták és színházművészek közösen hoznak létre egy előadást.

Mi, a STEREO AKT alkotócsapata, mindig is elkötelezettek voltunk fontos társadalmi ügyek és a részvételiség mellett.
Új dokumentarista előadásunkban aktivistáké lesz a főszerep. A színpadon az általuk képviselt ügyek, illetve az azokkal kapcsolatos dilemmák, kudarcok és sikerek kerülnek fókuszba. Az aktivisták személyes történetein és tapasztalatain keresztül nézünk rá közelebbről azokra az ügyekre, amelyekért megéri küzdeni, és azokra is, amelyekért talán nem éri meg. És ami a legfontosabb, szeretnénk megismerni azokat az embereket, akik e harcok mögött állnak.

Az előadás a Németországban 2022 őszén bemutatott Hotel of Change című előadásunk alapján készül. A magyarországi bemutatóra május 1-jén kerül sor a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Trafó – Kortárs Művészetek Háza nagytermében. 

Ha felkeltettük az érdeklődésed, és szívesen képviselnéd az ügyed a projektben, akkor arra kérünk, hogy kattints az alábbi linkre és töltsd ki rövid kérdőívünket február 14-ig!

https://tinyurl.com/remeny

Kíváncsian várjuk, hogy megismerjünk!

alkotó-előadók:
Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika
valamint hat budapesti aktivista

látvány: Raissa Kankelfitz
zene, hang-design: Bartha Márk, Tara Khozein
fény- és videó-terv: Bredán Máté
technikai munkatárs: Kiefer Tibor

dramaturg gyakornok: Hidi Boglárka
produkciós vezető: Balogh Zsuzsanna
producer: Mayer Dániel

dramaturg: Bíró Bence
koncepció: Boross Martin és Thury Gábor
rendező: Boross Martin

Hotel of Change stáb (Tübingen)

Alkotó-előadók:
Borsos Luca, Messaoudi Emina, Göndör László, Martinkovics Máté
valamint 5 tübingeni aktivista

látvány: Raissa Kankelfitz
videó tervező: Bredán Máté
technikai vezető, fényterv: Stefan Pfeffer
technikai munkatársak: Thomas Mulot, Lukas Bross
zene: Tara Khozein, Bartha Márk
producer: Dieter Ripberger, Mayer Dániel
produkciós asszisztens: Paula Korneck, Balogh Zsuzsanna
dramaturg: Thury Gábor
rendező: Boross Martin

 

Támogatók:
Ministerium für Kultus, Jugend und Sport Baden-Württemberg
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Kulturális Alap

Produkciós partnerek:
ITZ – Zimmertheater Tübingen
Trafó – Kortárs Művészetek Háza
Budapesti Tavaszi Fesztivál