“A civil szférából érkeztem a színházi világba. Egyetemen társadalmi tanulmányokat, majd közösségi és civil tanulmányokat folytattam, valamint évek óta dolgozom külföldi sajtóorgánumoknak „field producerként”. Egészen fiatal korom óta aktívan érdeklődöm a kortárs színházi élet iránt, mostantól szeretnék benne aktívan is részt venni. 2011. óta figyelemmel kísérem a STEREO AKT munkáját. Az ambícionál, hogy elősegítsem a folyamatot, amely során ez az alkotócsoport a magyar és a nemzetközi színházi élet tényezőjévé válik. Az élet minden területén az motivál, ha olyan dolgokban vehetek részt, ami arra bírja rá az embereket, hogy aktív, cselekvő, felelősségteljes állampolgárokká váljanak.”