S
A

Házunk udvarára, lakógyűlésre érkezünk. Az egyetlen napirendi pont: a házat ellepő csótányok kiirtása. Úgy tűnik, nem mindennapi problémával állunk szemben, ugyanis a kártevők megállíthatatlanul szaporodnak otthonainkban. A jelenség okát mindenki tudni véli, a megoldást annál kevesebben.
Az ablakok mögött, az erkélyeken és a házfalakon megjelenő részletekből, valamint a szereplők egymásnak ellentmondó emlék-mozaikjaiból áll majd össze a nézőnek, azaz a lakóközösségnek, hogy vajon mi vagy ki okozhatta ezt a súlyos problémát. Nincs könnyű dolgunk: a látszat mindig álvalóság, az emlékek csalnak, a mesélők pedig manipulálnak. Mindenki tud valamit, amit a többiek nem. Mindenki szemtanúvá, kukkolóvá válik. Az események észrevétlenül durvulnak el. A beavatkozás pedig lehetetlen – vagy mégsem?
Illékony játék a néző biztosnak hitt pozíciójával. Zenés, vizuális alapú színházi előadás, amelyben közösen keressük a választ: hol az igazság a kollektív bűnösség és a felelősség teljes elhárítása között?

Kritikák:
Tarján Tamás: Falszínház (Revizor)
Zappe László: Csótányok a lakógyűlésen (Népszabadság)
Balogh Gyula: Titkok és bűnök a csótányok között (Népszava online)
Pál Zsófia: Leselkedtünk (kulton)

szereplők:
Bach Kata, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Kurta Niké, Pető Kata, Rainer-Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán

animáció: Ásmány Zoltán, Karcis Gábor, Mózes Anna
koreográfus munkatárs: Hegymegi Máté
jelmez, kellék: Veronika Keresztesová
zene, hang: Keresztes Gábor
technika: Balogh Zsolt (EVENT Stúdió)

szöveg: Máthé Zsolt
alkotó munkatársak: Schnábel Zita, Szabó-Székely Ármin
produkciós asszisztens: Budavári Réka, Sápi Dalma, Varga Brigitta
produkciós vezető: Rácz Anikó, Tóth Péter

rendező: Boross Martin