Két éve kezdtük el Szántó Fannival a Nyersanyag forgatókönyvének írását hosszas kutatás és számos vázlat megírása után. Nemrég pedig kitűztük a bemutatót. (2024. Február 15.!)

Az elmúlt két év leforgása alatt alkotóilag és emberileg is meghatározó élmények értek.

Ezekből osztok meg néhányat az írási folyamattól kezdődően, a castingon, az előkészítésen, majd a forgatáson át, az utómunka fázisig. Az első Nyersanyagról szóló posztomban a forgatókönyvről írok.

“Tamás, a fiatal filmrendező különleges felkérést kap: egy pici faluba hívják, hogy művészeti szakkört tartson a helyi fiataloknak. Hamar felismeri, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt a kizsákmányolás. Tamás nyomozásba kezd, a szálak a falu polgármesteréhez vezetnek. A rendező úgy dönt, közbeavatkozik, de jószándékú missziója nem várt következményekkel jár, és falubeli ténykedése, ami egy könnyed nyári kalandnak indult, végül mindenkit veszélybe sodor.”

Ez a pár soros szinopszis 2019. óta elkísér. Akkor született meg a filmnek a gondolata. Alapvetően színházi rendező vagyok, de vannak olyan történetek, amik nem stilizációért, hanem olyan reális idő- és térkezelésért, autentikusságért kiáltanak, amire csak a mozgókép képes. Ezért vetettem papírra ennek a fenti történetnek először fél, majd 1, majd 10 oldalas változatát. Fanni szinte az első pillanattól elkísért erre az útra, először konzulensként majd később írótársként, végül egyenrangú partnerségben született meg a teljes forgatókönyv. 

Inspirációként és forrásként közéleti események, valós alakok, ismert, vagy épp kevésbé feltárt bűnügyek, de legelsősorban személyes élmények és beszámolók szolgáltak. Az előkészítésnél felhasználtunk számos cikket, interjút, tanulmányt, amelyek karizmatikus, teljhatalmú polgármesterekről, uzsoráról, hatalommal való visszaélésről és szegregációról szólnak. Konzultáltunk érintettekkel, szociológusokkal és olyan pedagógusokkal, közösségszervezőkkel, kutatókkal, akik számára ismert közeg egy olyan falu, amely a mélyszegénység rabja.

A Nyersanyag egyik inspirációja egy korábbi közösségi projektem volt aminek a során egy baranyai falu fiataljaival dolgoztunk együtt és készítettünk egy közösségi dokumentumfilmet, természetesen a fenti szinopszisban sejtetett tragikus kimenetel nélkül. Ugyanakkor a városi és falusi emberek közt tátongó szakadék, a kívülről jövő beavatkozás dilemmái már ott is jelen voltak, ahogy az a kérdés is, hogy mi történik, ha nagyobb nyilvánosságot kap egy alapvetően zárt közösség.

Ahogy megtapasztaltam az óvatosság és a tapintat jelentőségét is: hiába összeegyeztethetetlen az értékrendünkkel sok minden, ahogy a dolgok működnek egy ilyen közegben, óvni kell magunkat és másokat is attól, hogy a művész (értelmiségi) illúziókat keltsen saját munkájának a fontosságáról, és azt gondolja, hogy jobban meg tudja oldani egy közösség problémáit kívülről, mint ők maguk.

Az összes hatás és inspiráció közül a legfontosabb élmény ezekkel a fiatalokkal való találkozás volt. Pontosabban az a kínzó körülmény, hogy minden kis faluban annyi kreatív, érzékeny, intelligens, szeretnivaló fiatal lesz az ignorancia áldozata, és esélyük sincs a kibontakozásra,  pusztán azért, mert oda születtek, ahova.

Számokban mérhetetlen az az elpazarolt erőforrás, tehetség, ÉLET, amit ma Magyarországon a felelőtlen és cinikus (szociál)politika, a hűbéri rendszer és a rendszerszintű kizsákmányolás miatt nyomor, agresszió, bezárkózás, frusztráció, szégyenérzet és apátia fenyeget.

A mélyszegény falusi lakosság a hatalom (kormány és a polgármesterek) számára kizárólag a szavazatuk miatt értékes. Ahogy a kormány sakkban tartja a fejlesztési támogatásokkal a polgármestereket, úgy tartják függési viszonyban a polgármesterek a falubelieket a közmunka és más önkormányzati munkák, segélyek révén. Mindenki közül a roma kisebbség, és a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak.

2022-ben volt egy kisebb felszisszenés a szavazatszámláló értelmiségiek részéről, de amúgy a helyzet évek óta teljesen változatlan. 

És nem lehet eléggé hangsúlyozni az értelmiség felelősségét.

A Nyersanyag egy modern gyarmatosító történet, ahol a gyarmatosító nem egy birodalmi ambíciókkal bíró ország vagy egy nagyvállalat, hanem egy jóhiszemű művész: egy filmrendező.

A filmbéli Gáspár és Tamás párharca szimbolikus: egy polgármester, aki visszaél a hatalmával, miközben egy prosperáló közösséget is épít és egy filmrendező, aki kihasználja a belé vetett bizalmat, ellentmondásos módszerekkel beavatkozik a helyiek életébe annak reményében, hogy nyilvánosságot szerezzen egy ügynek. Mindkettejük esetén hasonló a kérdés: mi a siker ára, és ki fizeti meg?